GDPR 2024: Adatvédelem a gyakorlatban

A képzés élő ONLINE formában is elérhető!
Csak adatvédelmi tisztviselőknek (DPO) ajánljuk!

A 2017 őszén partnercégünkkel közösen elindított Adatvédelmi tisztviselő képzésünket eddig több, mint 400-an végezték el, szereztek Adatvédelmi tisztviselő (DPO) végzettséget kiemelkedően magas elégedettségi rátával, melyet elégedettségi kérdőíveken mérünk a tanfolyamaink végén. Hallgatóinktól rengeteg pozitív visszajelzést – erről a Referenciák alatt tájékozódhat -, és megerősítést kaptunk, hogy szakértő és hiteles oktatóinkkal, tanfolyamaink metodikájával jó úton haladunk. Az eddigi résztvevők felmért igényeinek ismeretében hirdetjük meg új kurzusunkat, mely elsősorban azoknak szól, akik a GDPR Rendelet támasztotta követelmények megfeleléséhez szükséges alapvető tudást megszerezték, de hogy ezt tökéletesen tudják kamatoztatni szervezetüknél, az adatvédelmet érintő folyamatok bevezetése, működtetése közben felmerülő újabb és újabb kérdésekre, dilemmákra várnak választ gyakorlati példákon, konkrét jogeseteken keresztül. Dokumentációkészítő modulunkat pedig azok számára ajánljuk, akik ugyan ismerik a felkészülés elméleti lépéseit, de az ehhez elengedhetetlenül szükséges dokumentáció összeállításában segítségre szorulnak.

A tanfolyam célja:

GDPR 2024. Az adatvédelmi hatósági joggyakorlat főbb irányainak bemutatása, a Hatóság által meghatározott prioritások, jogértelmezések, valamint az Adatvédelmi Munkacsoport (29-es Munkacsoport) ajánlásainak megismerése. Ezen ismeretek nélkülözhetetlenek az adatvédelmi jogszabályok megfelelő alkalmazásához. A tanfolyam további célja a dokumentumkészítés szempontjainak, logikájának, folyamatának megismertetése, kitalált példaszervezet dokumentumainak közös elkészítésével.

Tematika:

NAIH iránymutatásai, jogértelmezései

Adatvédelmi jog alkalmazása a NAIH gyakorlatában / GDPR Regulation 

  • A hatósági jogalkalmazás eddigi gyakorlatának áttekintése
  • Az Adatvédelmi Munkacsoport véleményeinek feldolgozása
  • A NAIH tájékoztatóinak, ajánlásainak feldolgozása
  • Konkrét jogesetek elemzése a NAIH gyakorlatából; a határozatok értelmezése
  • Jogorvoslat, bíróságok és egyéb szervek, büntetőjogi és polgári peres és nemperes eljárások bemutatása, jogesetek feldolgozása
  • Az Infotv. 2018. július 26-tól hatályos módosításainak elemzése

Dokumentumok készítése a gyakorlatban

A modul keretében bemutatásra kerülnek az alábbi dokumentumok készítésének módjai, illetve a résztvevők egy, vagy két kiválasztott dokumentumot közösen készítenek el.

  • Az elkészítendő dokumentumok áttekintése
  • Adatkezelések nyilvántartása
  • Adatkezelési tájékoztató készítés folyamata, példa tájékoztató készítés
  • Adatvédelmi Szabályzat készítése
  • Munkáltatói ellenőrzéssel kapcsolatos belső szabályzat készítése
  • Hatósági állásfoglalás kérés összeállítása
  • Incidenskezelési szabályzat, incidenskezelési nyilvántartás elkészítése, a NAIH Adatvédelmi Incidensbejelentő Rendszere
  • Adatfeldolgozási szerződés készítés
  • Adatkezelést végző munkavállalók munkaköri jogosultságainak meghatározása.

Parasztvakítás a GDPR-ral kapcsolatban

Beszélünk azokról a – legtöbb esetben szélhámosoktól, vagy magukat 1 napos képzés után szakértőnek nevező kóklerektől származó – szolgáltatásokról, melyek a jól csengő „szakkifejezésekkel” sok embert megtévesztenek. 

Például:

  • GDPR teszt
  • Általános, letölthető iratminták
  • 1-2 napos DPO képzések
  • Államilag elismert GDPR kurzusok, oklevelek…

Gyakori kérdések

Kinek ajánljuk?

Gyakorlatorientált képzésünk elsősorban azoknak szól, akik a GDPR Rendelet támasztotta követelmények megfeleléséhez szükséges alapvető tudást megszerezték, de hogy ezt tökéletesen tudják kamatoztatni szervezetüknél, az adatvédelmet érintő folyamatok bevezetése, működtetése közben felmerülő újabb és újabb kérdésekre, dilemmákra várnak választ gyakorlati példákon, konkrét jogeseteken keresztül. Dokumentációkészítő modulunkat pedig azok számára ajánljuk, akik ugyan ismerik a felkészülés elméleti lépéseit, de az ehhez elengedhetetlenül szükséges dokumentáció összeállításában segítségre szorulnak.

Milyen dokumentumot kapok a képzés elvégzéséről?

A tanfolyamot elvégzők a GDPR Akadémia igazolását kapják, továbbá lehetőség van Euzertifikat tanúsítványt igényelni. Ennek díjáról az oldal alján tájékozódhat.

Hogy néz ki egy oktatási nap időbeosztása?

Az előadások reggel 9-kor kezdődnek és délután 5 körül érnek véget. Néhány kisebb szünetet, valamint fél 1-től hosszabb ebédszünetet biztosítunk a hallgatóknak.

Hány tanórás egy képzés? Egy tanóra hány perces?

GDPR 2024: Adatvédelem a gyakorlatban képzésünk 30 tanórás. 1 nap = 10 tanóra, 1 tanóra = 45 perc. 

Van-e egyéb költségem a tanfolyami díjon felül?

A képzés díján kívül plusz költséget nem számolunk fel. Az ár tartalmazza az előadásanyagot, gyakorlatokat, konzultációkat, a GDPR Akadémia által kiadott részvételi igazolást, valamint tantermi képzés esetén kávét és frissítőket. Ezen felül igényelhető Euzertifikat vizsga és tanúsítvány, melynek külön díja: 25.000 Ft+Áfa.

A képzés ára

A képzés helyszíne

1071 Budapest, 
Peterdy utca 36./A

Vidéki képzések esetén: 
Helyi konferenciatermek

Ezen felül lehetőség van kihelyezett képzésre is, az Önök telephelyén, irodájában.

Időpontok  

A képzés élő ONLINE formában is elérhető!

2024. áprilisi csoport:
2024.04.15-17.

2024. júliusi csoport:
2024.07.22-24.

2024. decemberi csoport:
2024.12.09-11.

A képzés 3 napos.

 

Nem felel meg a helyszín, vagy az időpont?

Kérje jövőbeni képzéseink tervezett időpontját.
Vagy kérjen egyedi időpontot és/vagy helyszínt!

Egyedi helyszín és időpont kérése nem jelent feltétlenül többletköltséget.
5 fő felett akár kedvezőbb is lehet a képzés költsége ilyen esetekben.